Cukorbetegség

A cukorbetegség (latin neve: diabetes mellitus) vagy "diabétesz", a szervezet anyagcseréjének krónikus megbetegedése. A latin név jelentése mézédes átfolyás, és abból ered, hogy a  középkorban a vizelet megkóstolásával érezhető volt az abban lévő megemelkedett mennyiségű cukor íze. A betegség oka a hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin hiánya, vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége. Ez utóbbit inzulinrezisztenciának, relatív inzulinhiánynak is nevezik. Az abszolút vagy relatív inzulinhiány következtében, a sejtek az inzulin hiányában nem képesek a glükóz felvételére, ezért a vércukorszint megemelkedik, és ez okozza a betegség fő tüneteit.

Élettani háttér

A táplálkozás során felvett szénhidrátok az emésztőcsatornában glükózra, vagyis szőlőcukorra bomlanak. A glükóz a bélfalon keresztül a vérbe kerül, és így szervezetünk minden részébe eljut.
Ezzel egyidejűleg a hasnyálmirigyben az ún. béta-sejtek egy hormont (inzulin) termelnek és bocsátanak a keringési rendszerbe. Az inzulin kis pórusokat nyit a sejtmembránon, amin keresztül a glükóz a sejtbe áramlik. A sejtek a glükózt elsősorban energiaforrásként használják, de például a máj és izom sejtjei képesek a glükóz tárolására is szénhidrát (glikogén) formájában.

A vér cukorkoncentrációját, vagyis a vércukorszintet testünk az inzulin segítségével folyamatosan szabályozza, és normál esetben csak bizonyos határok között változik. A vércukorszint még akár hosszabb éhezés közben is normális tartományban marad, mert a májban folyamatos szőlőcukor újraképzés (glukoneogenezis) folyik, ami biztosítja a vércukor állandó szinten tartását. A glukoneogenesist az inzulin gátolja, de egy másik hormon a glukagon serkenti. Normál körülmények között naponta körülbelül 250 g glükóz képződik a májban. Az inzulin hiányában (abszolút inzulinhiány), vagy nem megfelelő hatásánál (relatív inzulinhiány), nem lép fel az inzulin glukoneogenesist gátló hatása és a szabályozási rendszer felborul. A máj az inzulin szabályzó hatása hiányában naponta akár 500 g szőlőcukrot képes termelni, ami megmagyarázza, hogy miért lehet a cukorbetegeknek a szénhidrátok felvételétől függetlenül magas vércukorszintje.

Az inzulinnak még egy jelentős hatása van: ez a hormon végzi a zsírtartalékok felépítését a zsírszövetben, illetve elősegíti, hogy a zsír a raktárakban maradjon. Az inzulin abszolút hiányánál ezért léphet fel testsúlycsökkenés.
Cukorbetegség esetén (inzulin hiányában vagy az inzulin hatásának csökkenésekor) a sejtek (az agysejtek kivételével) nem tudják a glükózt felvenni a vérből, ráadásul növekedik a glükóz-újraképzés a májban. Ezek a folyamatok együttesen a vércukorszint emelkedését eredményezik.

A cukorbetegség típusai és okai

A cukorbetegségnek több típusa van. A kialakulás okai, a tünetek és a kezelés eltérő az egyes típusokban.
Az 1-es típusú cukorbetegség (más néven inzulinfüggő diabetes mellitus) autoimmun betegség, melyet abszolút inzulinhiány okoz. Kialakulásának oka, hogy a szervezet immunrendszere idegenként ismeri fel a saját sejtjei egy részét, és megtámadva elpusztítja a hasnyálmirigy inzulint termelő béta-sejtjei. Ez a fajta cukorbetegség bármely életkorban előfordulhat, de gyakoribb gyermek és fiatal felnőttkorban. A páciensek általában soványak, gyakori a jelentős fogyás a betegség diagnózisa előtt. A tünetek gyorsan alakulnak ki, kezeléséhez inzulin szükséges.
Az 1-es típusú cukorbetegségek a diabéteszes esetek körülbelül 10 százalékát teszik ki. Leggyakoribb Skandináviában, de nagyon ritka Japánban és Koreában. Európán belül is jelentősen eltérések találhatók előfordulásában, tízszer gyakoribb Finnországban, mint Macedóniában. Magyarországon is egyre nő ennek cukorbetegségnek a gyakorisága.

2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség (más nevén nem inzulinfüggő diabétesz) kezdeti szakaszában a béta-sejtek ugyan termelnek még inzulint, de az nem fejti ki a kívánt hatást, mert a sejtek érzéketlenek vele szemben. Ez az érzéketlenség, az úgynevezett inzulinrezisztencia, amely általában az inzulinreceptorok hibás működése következtében alakul ki. Ennek következtében megemelkedik a vércukorszint, ami miatt a béta-sejtek több inzulint termelnek, hogy kiegyenlítsék az inzulinrezisztenciát. Ez a folyamat kóros inzulintermeléshez vezet, míg végül az inzulintermelés kimerül. A betegség kezdetben tünetmentes, a cukorbetegség tünetei csak lassan alakulnak ki. Magát a diabéteszt a legtöbbször a különböző szövődmények megjelenésekor diagnosztizálják. A betegség kezelésére a kezdeti szakaszban elegendő az életmód megváltoztatása (diéta, sport, testsúlycsökkentés), később szükség lehet a vércukor szintjét csökkentő, illetve az inzulin hatását növelő tablettás készítmények szedésére. A betegség későbbi szakaszában az inzulintermelés kimerül, ilyenkor 1-es típusú diabéteszhez hasonlóan szükségessé válik az inzulin adása.


Az inzulinnal szembeni érzékenység csökkenése, az inzulinrezisztencia szoros összefüggést mutat az elhízással. A 2-es típusú betegek 80 százaléka, többségük magas vérnyomástól is szenved. A betegség általában középkorú vagy idős embereknél alakul ki. Ennek a cukorbetegségnek a kialakulása szorosan összefügg a mozgásszegény életmóddal, az elhízással, az egészségtelen táplálkozással. Napjainkban a gyermek és serdülőkorban is jelentkező elhízás rohamos terjedésével a 2-es típusú diabétesz is egyre korábban, és egyre gyakrabban jelentkezik. A fejlett társadalmak egészségtelen életmódja és táplálkozási szokásai miatt a 2-es típusú betegek száma világszerte drámaian növekszik, az összes cukorbeteg 90 százaléka a 2-es típusú diabéteszben szenved. Korábban ezt a cukorbetegséget "enyhének" tartották, mivel sokáig nem okoz panaszt, és nem feltétlenül igényel inzulint. Ma már a 2-es típusú cukorbetegséget is a súlyos betegségek között tartják számon, mivel 10-15 évvel rövidíti le a várható életkort, és jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását és súlyosságát. Ebből a szempontból egy 2-es típusú diabéteszes beteg veszélyeztetettségi foka egy nem cukorbeteg, infarktuson átesett betegével.