A napi használat (EKG)
A napi használat
Az EKG berendezésekkel 1 mV nagyságrendű feszültséget akarunk mérni. Ez egy normál ceruzaelem 1,5 voltos feszültségének mindössze 1/1500 része. Mivel ez nagyon kis jel, ezért különösen nagy jelentősége van a megfelelő kábelek és elektródák használatának. Ez utóbbiak – maguk az érintkezők – speciális anyagból, ezüst és ezüstklorid por keverékéből készülnek préseléssel. Azért pont ebből, mert a különböző fémek a testtel érintkezésbe kerülve, a szervezet hőmérsékletétől és PH értékétől függően saját maguk is galvánelemként működnek, vagyis feszültséget generálnak. Ez réz esetében lehet 300, vasnál 40 millivolt körüli, amely a mérni kívánt feszültségnél nagyságrendekkel nagyobb, tehát meghamisítaná, illetve bizonytalanná tenné a mérést.
Minden EKG berendezés használatánál természetes igénybevételnek vannak kitéve a kábelek és az elektródák. Ügyeljünk a vezeték sértetlen szigetelésére, és arra, hogy ne legyen törés benne. Vannak olcsóbb, mechanikailag gyengébb kivitelű kábelek, és vannak mechanikailag megerősített, időt állóbb változatok. Mindenképpen ellenőrizzük ezek árát a forgalmazónál, ugyanis akár több tízezer forintos eltéréssel találkozhatunk. Márpedig ha rendszeresen használjuk berendezéseinket, akkor a gyengébb EKG kábelt legalább évente szükséges cserélnünk.
Lényeges, hogy az EKG berendezések és a kábelek csatlakoztatására olyan több érintkezési ponttal rendelkező csatlakozót alkalmaznak, amely lehetővé teszi a vezetékek egyidejű be vagy kikötését. Gyakori például az ún. Cannon csatlakozó, amely a párhuzamos nyomtatókábelre hasonlít. Ügyeljünk arra, hogy eltérő típusokhoz szánt kábelek bekötése azonos kivitelű csatlakozók használata esetén is különböző lehet. Nem megfelelő bekötésű csatlakozó alkalmazása azonban az elektródák felcserélődéséhez, és ennek következtében az eredmény kiértékelhetetlenségéhez vezet. Lényeges tehát, hogy csak a gyártó által megjelölt típust használjunk.
Ellenőrizzük, hogy az adott készülék mennyi időt megy telepről, és hogy ez megfelel-e elvárásainknak, igényeinknek. Ehhez gondoljuk végig, hogy naponta átlagosan hány EKG felvételt akarunk készíteni. Csak telepről működő készülékek körülbelül napi 30 felvételig üzemeltethetők gazdaságosan, ennél magasabb számú napi mérés esetén ügyeljünk arra, hogy hálózatról is használható legyen a berendezés.
Az EKG elektródák bőrrel való kontaktusának javításához egy speciális vezető zselét használnak. A kimondottan EKG hoz szánt típusok között nincs számottevő különbség, de vigyázzunk arra, nehogy ultrahanghoz készült gélt használjunk helyette. Ez utóbbi ugyanis hang vezetése szempontjából optimalizált, és legfontosabb jellemzője a buborékmentesség. Az EKG zselénél azonban a feszültségvezetés, az elektromos kontaktus javítása a cél.
Olyan készülékeknél, amelyek kinyomtatják a görbét, lényeges, hogy kizárólag a gyártó által megjelölt papírtípust használjuk. A papíron lévő jelölések ugyanis az írómű pozicionálást segítik. Mivel a kijelzés hőtechnikai eljárással történik, lényeges, hogy mennyire érzékeny a hőre a papír. Ha például 160 fokos hőírás történik, az ennél kisebb hőmérsékletre szánt papíron túl vastag vonalak jönnek létre. Magasabb hőmérsékletre szánt papíron viszont lehet sokszor nem olvasható a görbe.
Tisztázzuk a hőpapír árát, hiszen ez a legtöbbet használt fogyóanyag, így hosszú távon egyáltalán nem mindegy, hogy mibe kerül. Ellenőrizzük, hol lehet a fogyóanyagokhoz hozzájutni. Van-e a közelben olyan bolt ahol megvásárolhatjuk, postán rendelhető-e, esetleg csak a forgalmazónál lehet kapni. Sok idő mehet el beszerzésükre.
Vannak olyan műszaki szempontok, amelyek jelentős mértékben meghatározzák a készülék kezelhetőségét. Szinte minden modern berendezésen van már kijelző. Így nyomtatás nélkül is ellenőrizhetjük e helyes elektróda felhelyezést, minél több csatornát mutat a kijelző, annál gyorsabban. Ha a felbontás megfelelő, és jól látható az eredmény, teljesen tiszta esetekben akár a nyomtatást is megtakaríthatjuk. Egyes készülékekben külön ritmusgörbe megjelenítést is találunk, amely megkönnyíti a gyors és szakszerű diagnózist. Fontos a készülékbe épített digitális szűrő (izomzaj, alapvonal, hálózati szűrők). Ha ezek nincsenek, akkor sok olyan helyzet adódhat, hogy nem tudunk megfelelő EKG felvételt készíteni. Ezek minősége is eltérő lehet. Ha lehet, kérjünk referenciát (ha nem lehet, az már figyelmeztető jel).
Az a szerencsés, ha az általunk használni kívánt funkciók minél egyszerűbben kezelhetők, minél kevesebb gombnyomással elérhetőek. Bosszantó a nehézkes papírbefűzés, ezért ellenőrizzük, hogy ez minél kevésbé komplikált és gyors legyen. Az akkumulátoros használat esetén jól jön az intelligens gyorstöltés, ami egyrészt biztosítja a lemerült készülék gyors ismételt üzemképességét, másrészt növeli az akkumulátor élettartamát.
Vissza