in

Diagnózis a test sav-bázis helyzete alapján

ElectroSomatoGram – Holisztikus szemléletű, természetgyógyászattal foglalkozó orvosoknál egyre gyakrabban találkozhatunk egy első pillantásra misztikusnak és utópisztikusnak tűnő vizsgálati módszerrel az elektroszomatogrammal, vagy röviden ESG-vel.

Az ESG készülék testünk hat pontjára kapcsolódva egy teljesen érzékelhetetlen áramimpulzust folyat át testünkön. A mindössze két perces mérést egy számítógépes program elemzi ki.

Aki részt vett már ilyen vizsgálaton, megdöbbenve tapasztalhatja, hogy a szoftver felsorolja szinte minden már ismert betegségét, és általában pont azon ételek fogyasztását javasolja mellőzni, amiből előtte a szokásosnál többet fogyasztott. A program persze nem csak ismert dolgokat tudat velünk: jelzi a testünkben lappangó esetleges betegségek kockázatát, további vizsgálatokat tanácsol, kezelési javaslatokat tesz, táplálkozási és életmódbeli tanácsokat is ad.

Az ESG vizsgálat alapját képező szkennelési technológiát eredetileg német és orosz tudósok dolgozták ki, és feladata az volt, hogy az űrhajósok egészségi állapotát ellenőrizzék vele a MIR űrállomáson. Ebből fejlesztette ki egy francia kutatócsoport a műszer általános orvosi használatra is alkalmas változatát. Jelenleg Európában már 1500 helyen alkalmazzák, Magyarországon 35 ESG berendezés található.

Az ESG a sejtek közötti folyadékokban különféle anyagok koncentrációját és pH értéket mér elektromos áram segítségével, majd az adatokból kiszámítja a belső szerveinkben lévő kémiai elemek mennyiségét, és ezzel képes meglévő vagy lappangó betegségeinket, vagy az azok lehetséges kiváltó okát kimutatni. A szövetek közötti tér, illetve az abban található folyadék összetételének vizsgálata más jelenlegi orvosi diagnosztikai eljárással még nem érhető el. Ebből a közegből eddig az orvosok közvetlenül csak úgy kaphattak adatokat, ha sebészeti úton (biopszia) mintát vettek testszöveteinkből. Ez azonban olyan eljárás, amelyet csak súlyos betegségek tesznek indokolttá, és élőben nem vizsgálható, a kivett minta már nem élő szövet.

Az ESG vizsgálat azoknak a biokémiai anyagoknak (kalcium, foszfor, koleszterin, triglicerid, stb.) a mennyiségéről szolgáltat adatot, amelyek a vér és a vizelet vizsgálatából is kimutathatóak, a vizsgálatok eredményei azonban eltérhetnek. Az eltérések abból erednek, hogy a vér és a vizelet vizsgálata nem ad pontos képet testünk állapotáról. Vizeletünkben azok az anyagok találhatók meg, amelyekre a szervezetünknek nem volt szüksége, ezért kiválasztja magából, így a benne található elemek koncentrációja jelentősen eltérhet a testen belüli állapottól.

A vér alapvetően szállító közeg, így értékei egyrészt nagyon változók, másrészt mintegy a szervezet egészének összegzett „adatait” tartalmazza, egyes szervek állapota nem vagy csak közvetve állapítható meg belőle. Az ESG által vizsgált sejt közötti folyadék összetétele viszont közvetlen összefüggésben változik a sejtek funkcióival, így a legközvetlenebb információkat nyerhetjük a sejtek anyagcseréjéről. Ráadásul az ESG vizsgálat nem csak a test egészét, hanem az egyes szerveket, szervrendszereket is külön vizsgálja ebből a szempontból. Az ESG tehát funkcionális vizsgálat, vagyis a szervek működéséről ad közvetlen információt. Ebből a szempontból jelentősen eltér az ultrahangtól, röntgentől és a mágneses rezonancia vizsgálattól, amelyek a test felépítését, fizikai képét képesek megjeleníteni.

Miért éppen pH érték?

A biológiai folyamatok optimális működéséhez a sejtközötti folyadék meghatározott – 7,33 körüli – pH értéke szükséges. Eltérő esetben – tehát savasodás vagy lúgosodás esetén – a sejtfunkciók, és a szervek működése nem tekinthető normálisnak, az eltérések betegségeket okozhatnak. Ezért a szövetek pH értékének mérésével felderíthető sokféle betegség oka és okozata is. A kapott értékek alapján a testünkben zajló biológiai, biokémiai folyamatokról kapunk képet, így optimalizálható az állapot, és megszüntethetők betegségeink kiváltó okai, szemben a gyógyszeres kezeléssel, amely a legtöbbször a tüneteket kezeli.

Az ESG igazi hiánypótló az orvosi diagnosztika területén. A vizsgálat kétpercnyi mérés után összesen 69 fiziológiai adat megadására képes 89 százalékos klinikai pontossággal. Mindehhez nincs szükség laborfelszerelésre, több száz millió forintba kerülő képalkotó berendezésre (röntgen, MRI, PET, stb.). Mivel a teljes testet vizsgálja, a lappangó betegségeinkről, szervi eltéréseinkről is képet ad, így megelőzhető az állapot krónikussá válása.

Hogyan működik?

Az ESG egy PC-hez kapcsolódó műszerdobozból, a számítógépen futó szoftverből és 6 elektródából áll. A méréshez tenyereinket és talpainkat 1-1 fémlemezre kell fektetni, és homlokunk jobb illetve bal oldalára kerül további 1-1 elektróda. Ezután a doboz 1,28 voltos feszültséget kapcsol sorban az elektródákra. Ez a feszültség kisebb, mint amit egy ceruzaelem állít elő, így gyakorlatilag észrevehetetlen, és semmiféle káros hatása nincs szervezetünkre. Maga a mérés 2-3 percet vesz igénybe, nem kell éhgyomorra menni a vizsgálatra, nem kell levetkőzni (csak a fém ékszereket kell levenni), napszaktól függetlenül bárhol, bármikor elvégezhető.

A mérés során a feszültség úgy kerül kiosztásra, hogy minden elektróda az összes többi elektródával párba kerüljön, ezáltal 22 mérési eredmény jön létre. Az áram a testünkben az éppen aktív elektródák közötti legrövidebb úton folyik, így a mérés 22 féle módon osztja testünket zónákra. Mivel ezek között vannak átfedések, számítástechnikai módszerekkel az adatokból visszaállítható szervezetünk háromdimenziós képe, és azon belül elkülöníthető az egyes szervekben található kémiai elemek koncentrációja.

Mire is jó az ESG mérés?

Az ESG mérés közvetlenül a szervezet és a szervek ionkoncentrációit, pH értékét méri, de ezekből az értékekből kiszámolható az ásványi anyagok ionjainak, a szabadgyökök és a hormonok szintje is. Az ESG vizsgálat tájékoztatást ad a vérzsír, a májenzimek, a vércukor, a koleszterin és a neurotranszmitterek (idegi ingerületátvivő anyagok) mennyiségéről is. Ezeket az adatokat a program egy 0-tól 100-ig terjedő abszolút skálán helyezi el, majd egy matematikai eljárással negatív illetve pozitív értékekké alakítja át.

A nulla, vagyis normál értékeket úgy határozták meg, hogy felvették 1200 ember egészséges ember mérési adatait. Tehát a rajtunk végzett mérés eredményeit a szoftver egy 1200 egészséges ember mérési eredményeiből képzett átlaggal hasonlítja össze, megállapítva, hogy pozitív vagy negatív irányban mutatkozik-e eltérés.

A szoftver azonban ennél többet is tud. A fenti adatokból következtetni tud a szervek hibás működésére, megbetegedésére, például gyulladások, alul- ill. túlműködés, emésztési zavarok, keringési eltérések, egyes pszichiatriai problémák; érelmeszesedés, cukorbetegség korai fázisát jelezheti. Tájékoztatást ad az ízületek állapotáról. Az adott állapotból kiindulva szervrendszerekre lebontva elemzi a betegség előfordulásának valószínűségét a szervezetben. A programnak ez a funkciója azt képes kimutatni, hogy ha változatlanul az adott állapotnak megfelelően működik tovább a szervezet, vagyis nem változtatunk táplálkozásunkon, életvitelünkön, egyes betegségek nagy eséllyel ki fognak alakulni.

A szoftver ennek megfelelően az életmódunk és a táplálkozási szokásaink átalakításához is ad tanácsot. Hozzáértő szakértő ennek segítségével részletes táplálkozási és életvezetési tanácsokat adhat számunkra. A mérések során rendkívül nagy pontossággal állapítja meg a testben lévő izomzat, víz és testzsír arányát, így rögtön elhízásunk mértékét is megmondja. Ezekből az adatokból képes jelezni kockázati tényezőket, és javaslatokat tesz más vizsgálatokra. Tanácsot ad táplálkozási szokásaink megváltoztatására, képes megmondani, hogy mely ételek mennyiségét növeljük, és melyekét csökkentsük napi táplálkozásunk során. Az étkezési javaslatok összeállításánál figyelembe veszi az ételek kalóriaértékét, fehérje és ásványi anyag tartalmát, savasító vagy lúgosító hatását is, a talált eltérések összességét nézve.

Akupunktúrás orvosok, természetgyógyászok számára nagy segítség, hogy a program megadja azokat az akupunktúrás pontokat, amelyek az általa feltárt rendellenességek kezelésére szolgálhatnak.

A szoftvert a fejlesztő cég általában évente frissíti. Jelentős változást eszközöltek a programon 2006-ban, mikor a korábbi kétdimenziós testmegjelenítésről áttértek a test és a szervek háromdimenziós ábrázolására. Persze a változások lényege nem ebben, hanem a szoftver kiértékelő részében van, amelyet folyamatosan fejlesztenek, finomítanak.

Mivel az ESG készülék kicsi, és működtetéséhez egy laptop is elegendő, ezért bárhol felállítható, sőt az orvos akár magával is viheti, és a vizsgálatot a beteg otthonában is elvégezheti. Maga a vizsgálat nem igényel segédanyagokat, laboratóriumi felszerelést, ezért rendkívül kicsi az üzemeltetési költsége.

A program kezelése a forgalmazó által szervezett képzésen sajátítható el. A készülék ideális (lenne) háziorvosi rendelőkbe, hiszen sokkal célirányosabban lehet előírni a betegek számára a szükséges labor, illetve szakvizsgálatokat. A szoftver óriási előnye, hogy a betegségek okainak feltárására képes, ezért megelőzésre és utánkövetésre is kiválóan alkalmazható.

Ha a program lappangó (látens) betegséget mutat, és ennek megfelelően jelenlegi táplálkozásunkban jelentős változásokat javasol, érdemes a vizsgálatot 6-8 hét után megismételni. Ismeretlen eredetű, fel nem derített panaszok esetén az esetleges további kivizsgálásokhoz iránydiagnózisokat, jó eséllyel oki, életmódváltáson alapuló terápiát is adhat. A készülék diagnosztikai pontossága 80% feletti. Az ESG vizsgálat kiválóan alkalmas szűrővizsgálat céljára, ha meg akarjuk előzni a betegségeket. A mérés 5 és 104 éves kor között ad megbízható eredményt, terhesség esetén a 6. hónapig alkalmazható.

A vizsgálatok költsége 6000-15000 forint körül változik. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy bár maga a mérés mindössze két percig tart, az adatok vizsgálóorvos által való kielemzése 30-60 percet is igénybe vehet. Maga az ESG rendszer orvosi műszernek minősül, használatához, a lelet kiértékeléséhez orvosi végzettség alapvető feltétel.

Philips sajtóinformációk

Mi az oka a savasságnak, mit okoz a savasság?

Mi az oka a savasságnak, mit okoz a savasság?